Liechtenstein 2017

Liechtenstein 2017

Névnapi buli...

2017. március 22. - Salamon Andrea

A tegnapi melankólia mára elmúlt, bár az idő még mindig szomorkás, esős volt (ma már a mellettünk lévő hegyet sem lehetett látni). Ennek ellenére a reggeli és a tanulás után egy kicsit elmentünk sétálni - esernyővel. A friss levegő jó hatással volt a gyerekekre, mert az ebédnél szinte minden elfogyott, volt aki kétszer is repetázott! Ebéd után Legováros-építő versenyt rendeztünk. A gyerekek két csapatban, és három kategóriában versenyeztek (a legötletesebb, a legnagyobb, a legszebben kivitelezett). A szigorú szakmai zsűri nem tudott abszolút győztest hirdetni, ezért döntetlen eredmény született. Délután névnapi buli volt a program: Hanna és Patrik napot ünnepeltünk. Volt itt lufi, üdítő, jégkrémtorta, chips, partiágyú és az ünnepeltek mellett mindenki más is kapott ajándékot.

img_3031.JPG

A névnapozás este hatalmas, először jelmezes, majd táncos mókába csapott át, ahol mindenki önfeledten tombolt!

Party vaaaaan!

Igen nehezen sikerült pontot tenni a buli végére, majd gyors tusolást követően az üzenetek felolvasása következett. Reméljük, mire ezek a sorok "megíródnak" már mindenki alszik, mert ki tudja holnap milyen kalandok várnak ránk!

Képgaléria

Mindenkit üdvözlünk, továbbra is várjuk a kommenteket a gyermek megszólításával (legkésőbb 20 óráig, mert akkor kezdődik a felolvasás)! Köszönjük!

Meglepetés cipősdobozban...

Álmoskásan indult a napunk, és ez a kótyagosság egész nap kitartott (ebben az időjárás is sokat "segített"). Tanulás előtt egy kis ugri-bugrival próbáltuk felrázni a gyerekeket több-kevesebb sikerrel. A matek, a nyelvtan és a szövegértés ma nagyon nem volt a barátunk. Az ebéd előtti szimatolós játék azonban végre mosolyt csalt a gyerekek arcára.

img_2922.JPG

Vajon melyik széken ülhetett az illető?

A kora délutáni csendes pihenő most hű volt az elnevezéshez: tényleg csendere sikerült, többen el is aludtak! Aztán jött ám a meglepetés! Elsétáltunk egy nagyon menő cipőboltba. Már csak azért is volt menő, mert képzeljétek: csúszdán kell lemenni az alsó szintre (lépcsőn is lehet ugyan, de azt valamiért senki sem használta). :) Ott aztán mindenki kapott egy pár sportcipőt méretének, ízlésének megfelelően!

img_2958.JPG

Cipőkör

Boldogan sétáltunk vissza az új ajándékainkkal, és a gyerekek még egy kicsit játszottak az udvaron. A hűvös idő és a vacsora azonban hamar behívta őket, majd fürdés és üzenetolvasás után mindenki sietett az ágyba, hogy újult erővel induljunk neki a holnapnak!

Képgaléria


Mindenkit üdvözlünk, továbbra is várjuk a kommenteket a gyermek megszólításával (legkésőbb 20 óráig, mert akkor kezdődik a felolvasás)! Köszönjük!

Kis állatkerti séta...

A mai napunk is úgy kezdődött, mint általában szokott: reggeli, tanulás, játék a szabadban majd ebéd. Utána viszont ismét egy új helyre jutottunk el: Mauren városába -  ahová emeletes busszal mentünk - egy mini állatkertbe. Ott leginkább madarakat (többféle papagájt, aranyfácánt, pávát, tyúkot, libát) láttunk, de néhány kecskével is "találkoztunk".

img_2869.JPG

Figyelünk ám!

A madárkert mellett természetesen egy játszótér is helyet kapott, ahol a minden gyerek kipróbálta az összes játékot. Itt kapták meg az uzsonnát is, amit a szép tavaszi időben hintán, libikókán ülve jóízűen elfogyasztottak. Hazaérkezés után mindenki megírta az üzenetét az otthoniaknak. Vacsora után álarcok festésébe fogtak a gyerekek és amikor elkészültek sárkányokká, elefántokká, kutyákká, nyuszikká, tigrisekké és unikornisokká változtak. Az otthonról érkezett megnyugtató üzenetek meghallgatása után fáradtan, de boldogan tértek nyugovóra a lurkók.

img_2901.JPG

Sziasztok!

Képgaléria

Mindenkit üdvözlünk, továbbra is várjuk a kommenteket a gyermek megszólításával (legkésőbb 20 óráig, mert akkor kezdődik a felolvasás)! Köszönjük!

Morzejelek...

Marika

Kedves Apa, Anya és család! Nagyon szép és jó itt minden. Jól érzem magam, vannak barátaim. Ma voltunk egy olyan állatkertben, ahol madarak és kecskék voltak, meg egy jó kis játszótér, ahol egy csomót játszottunk. Szeretlek Titeket! Puszi a családnak: Marika

Angelina

Sziasztok Anya, Apa, Nénje, Nagygabi, Kisgabi, Moni, Eliot, Tibi! Nagyon jó itt minden, nagyon jól érzem magam. Szép ruhákat kaptunk, majdnem minden jó is lett rám! Ja, és jövő héten megyünk a hercegnőhöz. A vetélkedőn sajnos nem nyertem (nyolcadik lettem), de nem baj, mert az volt a lényeg, hogy jól érezzük magunkat! Nagyon de nagyon szeretlek Benneteket és sok-sok puszit küldök az egész családnak: Lina

Botond

Sziasztok! Sokat eszek, finom minden, állandóan csupa maszat a szám! Nagyon jó volt a kirakó verseny és a találós kérdéses játék. Új játékokat is tanulok, gördeszkázok, görkorizok is. Mindig gyorsan lesz este. Sok ezer puszi: Boti

András

Szia Anya, Apa, Niki, Laci! Jól érzem magam, jó fejek a tanárok. Hétvégén volt kirakó verseny és vetélkedő, nagyon tetszett. A kaja is nagyon jó, mindig mindent megeszek. A ruhák, amiket kaptam szuperek. Idebent és az udvaron is sok játék van, már majdnem mindegyiket kipróbáltam! Ma voltunk egy madárállatkertben, sok szép madarat láttam. Sok puszit küldök: Andris

Petra

Sziasztok! Nagyon jól vagyok, a napok iszonyú gyorsan telnek. Volt kirakóverseny, Botival másodikok lettünk! Kirándultunk is a hegyekben, gyönyörű itt minden. A tanárok is kedvesek, törődnek velünk. Ízlik a kaja is, általában repetázom. Sok-sok puszit küldök az egész családnak: Petra

Szilveszter

Sziasztok! Még mindig nagyon jól érzem magam. Finomak az ennivalók. Voltunk uszodában és a hegyekben kirándulni. A ruhák és a cipők, amiket kaptam nagyon szépek és jók is. Sokat játszunk, van fiú játszószoba, ahol sok autó és lego van. Kint gördeszkázni, görkorcsolyázni, hintázni, csúszdázni és persze focizni lehet az új barátaimmal. Mindenkinek puszi: Szilveszter

Hanna

Kedves Anya, Apa, Laci és az egész Család! Nagyon jól érzem magam! Most elmondom, hogy miért. Szombaton volt egy kicsi tanulás, aztán ruhapróba volt (majd megmutatom otthon miket kaptam). Vasárnap elmentünk sétálni, jólesett a friss levegő. Aztán ebédkor az volt a jó, hogy az egyik kedvenc ételem volt: sült hús és rizs. Ma egy madárkertben, ami mellett volt egy játszótér! Amúgy Ti hogy vagytok? Remélem nem unatkoztok otthon! Majd még írok sok üzenetet! A következő azt hiszem csütörtökön érkezik hozzátok! Millió puszi: Hanna

Patrik

Szia Anya, Apa, Letti, Ajna és a Család többi tagja! Ma kisállatkertben voltunk. Volt ott sok papagáj, kecske, aranyfácán (nem kocsma) :) tyúk, liba, páva. Nagyokat nevetünk, játszunk! Tegnap vetélkedő volt, pénteken fürdőben voltunk (az úszást gyakorolnom kell! Minden ruha szuper és a kaja is. Puszi a családnak: Patrik

Boglárka

Nagyon jól vagyok, finom a kaja. Sokat játszok, nevetek. Ti hogy vagytok (rajtatok kívül Mama, Tata, Léni, Liza, Fanni)? Sancinak ízlett a süti? Tegnap volt vetélkedő Vincussal voltam egy csapatban és elsők lettünk! Karamellás csokit kaptunk. A tanulás is megy. Szombaton a rossz idő miatt nem tudtunk kimenni, ezért benti programok voltak. Rengeteg játék van idebent is, pl. babafej. Tegnap már kimerészkedtünk, sétáltunk fel a hegyre, és kint is játszhattunk (görkorizok és gördeszkázni is tudok). Ma kisállatkertben voltunk, és még játszótereztünk is! Kaptunk rengeteg cuccot: ruhát, cipőt, tisztálkodási szereket stb. Annyi minden történik, hogy egészen belefáradok. Hamar el is szoktam aludni! Sok puszi a családnak: Bogi

Balázs

Szia Anya, Apa, Norbi és a Család! Szombaton és vasárnap vetélkedtünk, és voltunk kint az udvaron. Sokat játszottunk, fociztunk. Ma voltunk egy kisállatkertben, ahol papagájok, kecskék, pávák, tyúkok és libák is voltak. Bent is sokat játszunk, mókázunk. Szoktunk beöltözni is. :) Bálint minden este mesét szokott mondani. Lehet hazavinni egy plüssállatot. Én egy tigrist viszek haza, de azt Norbinak adom! Remélem jól érzitek magatokat! Sok puszi és ölelés: Bazsarózsa

Vince

Sziasztok! Nagyon jól érzem magam! És Ti hogy vagytok? Hogy zajlik otthon az élet? Megtanultam görkorizni! Pénteken voltunk fürödni, és köszönöm Apa, hogy megtanítottál úszni, mert így a nagymedencébe is bemehettem! A tanár nénik nagyon kedvesek. Ma állatkertben voltunk, sok madarat meg kiskecskét láttunk. Persze a játszótér sem maradhatott el! Jókat eszek, jókat alszok, minden rendben. Nagyon szeretlek Titeket! Sok-sok puszi: Vincus

Bianka

Szia Anya, Apa, Bogi, Gyurci és a Családunk minden tagja! Itt minden oké, jól érzem magam. Nagyon sok élményben van részem. Egy kicsit tanulunk, sokat játszunk, jókat kajálunk és rengeteget röhögünk! A vetélkedőn Patrikkal voltam párban, hatodikok lettünk! Ma állatkertben jártunk, ahol leginkább papagájok voltak, és még egy-két madár, meg kecske; és az elmaradhatatlan játszótér! Mindenkinek üzenem: szeretlek Benneteket és millió puszit küldök: Bianka

Richárd

Sziasztok! Még pénteken voltunk fürdeni, hát az úszást még tanulni kell, de nagyon jó volt. Görkorizni viszont megtanultam! Otthon hogy zajlik az élet? Hétvégén is tanultunk meg vetélkedtünk. Barbival voltam párban, másodikok lettünk! Ma állatkertben voltunk, mindenféle madarat láttunk. És játszótereztünk is! Millió puszi a családnak, nagyon szeretlek Titeket: Ricsike :)

Barbara

Szia Család! Remekül érzem magam, minden napom nagyon jól és hamar eltelik. Este hamar el is alszom Bogival együtt (vele vagyok egy szobában)! Minden nap tanulni kell egy kicsit, de utána játék, vetélkedő, kirándulás vagy valami más program van. Mind tetszik. A görkörizás jól megy és gördeszkázni is megtanultam! A család minden tagjának és a kedvenckéimnek is sok puszit küldök! Szeretlek Benneteket: Barbi

Bálint

Sziasztok! Pénteken uszodában voltunk (sokat pancsoltam), majd a hétvégén is sokat játszottunk. Vetélkedtünk is: találós kérdéses és kirakós feladatokkal küzdöttünk. Volt egy kis tanulás is! :( Ma állatkertben voltunk és láttunk sok papagájt! Nagy örömömre volt mellette egy játszótér is. A kaja nagyon finom, sokat eszek! Odakint leginkább focizni görkorizni és gördeszkázni szoktam! Puszi az egész Családnak: Bálint

Enikő

Sziasztok! Sok-sok boldog szülinapot Nándinak! Volt vetélkedő! Bazsival voltam, negyedik helyezést értünk el! Tudom, Nándi csukott szemmel is első lett volna a kirakós versenyen! :) Nagyon finom mindig az étel, legtöbbször újra sorba állok! Ma madárházban voltunk! Nagyon bulis minden! Extra! Kiderült, szerdán megyünk a liechtensteini hercegnőhöz! Nem most, hanem a jövő héten! Már nagyon izgulok, milyen meglepetést tartogat a holnap! :) Sokat gondolok Rátok! Szeretek mindenkit! Sziasztok: Eni

Angelina, Marika és Botond

Kedves Tanító nénik és gyerekek! Gyönyörű helyen vagyunk, és voltunk kirándulni a hegyekben. Rengeteg programunk van és van itt egy hatalmas játszótér is. Eddig szedtünk kavicsokat, úsztunk, rollereztünk, görkorcsolyáztunk, új játékokat tanultunk és sokat játszottunk. Persze tanultunk is! Üdvözlünk mindenkit: Lina, Marika, Boti

Petra és Szilveszter

Kedves Tanító nénik és osztálytársak! Jól érezzük magunkat itt a hegyekben, ahol még a csúcsnál lejjebb is vannak felhők! Sokat járunk játszótérre, de tanulni is szoktunk! Ma állatkertben jártunk, azt még nem tudjuk, hogy a holnap mit tartogat! Mindenkit üdvözlünk: Petra, Szilveszter

Kamuti Betyárok

Sziasztok! Adél, Szami, Atti és Zsolti, iskolatársak, Tanító és Tanár nénik/bácsik, Melinda, Anci, Szilvi, Marika néni, Erzsike (jaj, reméljük nem maradt ki senki)! Jól érezzük magunkat és nagyon sokat gondolunk Rátok! Rengeteg programban veszünk részt, de ne aggódjatok tanulni is szoktunk! Reméljük veletek minden rendben van, és nélkülünk is megy a buli az iskolában! Puszi mindenkinek: Barbi, Bianka, Bogi, Enikő, Vincus, Ricsi, Bálint, Bazsi, Andi néni :)

Aktív vasárnap...

Már ébredéskor láttuk, hogy szebb napunk lesz, mint szombaton (már ami az időjárást illeti), hiszen kezdtek elvonulni az esőfelhők. Igazunk lett. Azért a délelőtt így is a tanulásé volt, de ebéd előtt még egy kiadós séta is belefért. Planken felé vettük az irányt, és igyekeztünk olyan magasra menni, hogy beleharaphassunk a felhőkbe. Ez nem sikerült, de sok szép nyíló virágot találtunk, és a hegyek látványa még mindig örömmel tölt el mindenkit.

img_2669.JPG

Ebbe szerettünk volna beleharapni :)

Ebéd után a gyerekek kimentek az udvarra játszani. A görkorcsolya, a gördeszka, a roller és a mászóka volt a legnépszerűbb, kellemesen el is fáradtak, jól esett az uzsonnára kapott gyümölcs és piskótatekercs. Ezt követően csokijutalomért vetélkedtek a gyerekek. Mindenki nagyon élvezte a találós kérdések megfejtését, és a puzzle is sikeres volt. Mindenkiben megmutatkozott a versenyszellem, de az eredményhirdetésnél sportszerűen megtapsolták egymást. A helyezettek gratuláló kézfogást is kaptak a csoki mellé. A fürdést követően az üzenetek olvasása következett és meseolvasással zártuk a napot.

img_2700.JPG

Már nyílnak a tavaszi virágok

 Képgaléria

 

Mindenkit üdvözlünk, továbbra is várjuk a kommenteket a gyermek megszólításával (legkésőbb 20 óráig, mert akkor kezdődik a felolvasás)! Köszönjük!

Egy esős nap...

Sajnos az időjárás ma nem volt kegyes hozzánk, ugyanis esőre ébredtünk. Ráadásul azt vettük észre, hogy valakik még a hegyeket is elhordták! :) (Nem láttuk őket a párától). Ennek ellenére ma is beindultunk, és mozgalmas napunk  volt. Reggeli után tanultunk, aminek mindenki nagyon "örült". Tanulás után ruhapróba volt, ahol kiderült, hogy mindenkire passzolnak-e a kapott holmik. Ebéd után egyórás csendes pihenőre volt szükség, melynek a gyerekek szintén nagyon "örültek"! A délután vetélkedők sorozatával folytatódott, puzzle kirakó bajnokság és névfelismerő verseny zajlott. Természetesen a győztesek csokijutalomban részesültek. Vacsora után a szokásos esti rutinnal fejeződött be a napunk: fürdés, fogmosás és a várva-várt üzenetek felolvasása, mert a gyerekek csak akkor tudnak nyugodtan aludni, ha tudják: otthon minden rendben van! Ezért ismételten kérünk mindenkit: írjon a gyermekének!

img_2655.JPG

Már jól ismerjük egymást

Képgaléria


Mindenkit üdvözlünk, továbbra is várjuk a kommenteket a gyermek megszólításával (legkésőbb 20 óráig, mert akkor kezdődik a felolvasás)! Köszönjük!

Kedves vendégünk volt...

Ma gyönyörű napsütéses időre ébredtünk, tele izgalommal, mert vendéget vártunk. A hercegnő legidősebb fiának a felesége Sophie - aki szintén hercegnő - látogatott el hozzánk, és elhozta bemutatni félős tacskó kutyusát is. A gyerekek nagyon örültek neki, mindenki egyszerre akarta simogatni Tipsy-t. A hölgy nagyon barátságos volt, szeretettel beszélt a gyerekekhez, akik feltették neki kíváncsi kérdéseiket. Az ifjú hercegnő türelemmel, mosolyogva válaszolt, majd a gyerekek bemutatták neki tánc- és énektudásukat. Nagyon tetszett neki a produkció és csodálkozott a gyermekek ügyességén. Megkérdezte mennyi ideje tanulják ezt, és hogy a várbeli fogadásra készültek-e vele? A gyerekek válaszukban elmondták, hogy erre már elég hosszú ideje készülnek. Sophie hercegnő megköszönte, hogy ilyen szeretettel fogadták, majd hazaindult. Integetve búcsúztunk el tőle a ház előtt.

img_2503.JPG

A hercegnő színe előtt

img_2513.JPG

Elkápráztattuk egy kártyatrükkel

img_2526.JPG

Búcsúzó kézfogások

img_2521.JPG

Sophie hercegnővel

img_2533.JPG

Viszlát Sophie hercegnő

img_2546.JPG

Görkori csapat

Ebéd után a trieseni iskola uszodájába mentünk. A gyerekek nagyon élvezték a pancsolást, és a közös játékot. Nem sokkal vacsora előtt érkeztünk haza, színezéssel, üzenet- és képeslapírással folytatódott a nap, amit vacsora után is folytattak a gyerekek. Este csillogó szemekkel várták és hallgatták a hozzátartozók üzeneteit, reméljük a jövőben minden szülő fog írni a gyermekének!

img_2553.JPG

Vajon hová megyünk?

img_2567.JPG

Várjuk a buszt

img_2588.JPG

Uszodai teszt

img_2619.JPG

Pancsi után uzsi

 

Mindenkit üdvözlünk, továbbra is várjuk a kommenteket a gyermek megszólításával (legkésőbb 20 óráig, mert akkor kezdődik a felolvasás)! Köszönjük!

Palackposta...

img_2633.JPG

"Íródnak" az üzenetek haza

Boglárka

Szia Anya, Sanci, Mama, Tata! Nagyon jól érzem magam. Szép a táj és a kaja is jó! Barbival vagyok egy szobában. Ma voltunk a fürdőben, jó volt. Vannak új barátaim is! És ti hogy vagytok? Sok-sok puszi és nagy ölelés a családnak: Bogi

Angelina

Szia Anya, Apa és Mindenki! Remélem jól vagytok. Nagyon várom, hogy lássalak Titeket, igaz nagyon jó itt lenni. Ma volt nálunk a fiatal hercegnő, nagyon de nagyon kedves volt! Ezer millió puszit küldök mindenkinek: Lina

Vince

Szia Apa, Anya, Barnus, Mama, Tata! Nagyon jól érzem magam! Kaptam sok új ruhát, tetszenek. Megpróbáltam görkorizni, egy kicsit sikerült. Ma eljött hozzánk a fiatalabb hercegnő, és elhozta a kutyáját is. Bemutattuk neki a táncunkat. Délután fürdőben voltunk, sokat pancsoltam, fürödtem. Sok-sok puszi: Vincus

Patrik

Sziasztok! Ma itt volt az ifjabb hercegnő a kutyájával Tipsyvel. :) Aztán fürödni voltunk. Jól vagyok és még nem itattam az egereket! Ezer puszi: Patrik

Bazsi

Sziasztok! Jól érzem magam. Bálinttal, Patrikkal (egy kétsopronyi kisfiú) vagyunk egy szobában. Eddig rengeteget játszottunk és már mindenkit megismertem. A kaja is nagyon finom, általában repetázom! Ma meglátogatott minket a Sophie hercegnő és bemutattuk neki a táncot!

Hanna

Szia Anya, Apa, Laci és az egész Család! Köszönöm, hogy írtok napi rendszerességgel. Nálatok minden oké? Szerdán mentünk a hegyekbe, szedtem néhány kavicsot. Megkaptam a csomagot és majd gyertek egy kamionnal értem! Csütörtökön mentünk a plankeni iskola tornacsarnokába játszani. És én voltam a napos. Pénteken jött az ifjú hercegnő meg a kutyája Tipsy. Ja, és mentünk a fürdőbe. Írjatok még sok levelet! Millió puszi: Hanna

Bianka

Szia Anya, Apa, Bogi, Gyurci! Mi újság otthon? Én jól érzem magam, ne aggódjatok! Enikővel és Hannával (egy kétsopronyi kislány) vagyok egy szobában. Ha buszozunk, akkor a kísérőinkkel jót beszélgetünk, este meg a lányokkal röhögünk! Ma volt itt az egyik hercegnő (a fiatalabb) és a kutyájával játszottunk. Kaptunk ruhákat, olyanokat amiket anya szokott nekem venni! Írjatok még sokat! Szeretlek Titeket! Sok puszi: Bianka

Marika

Kedves Anya, Apa és Többiek! Minden felnőtt, aki velünk van nagyon aranyos! Sok ruhát kaptam ajándékba! Képzeljétek, ma volt nálunk a fiatal hercegnő. Nagyon kedves volt, még a szobánkba is benézett. Vele volt a cuki kutyája is, akit Tipsynek hívnak.  Ebéd után fürödni voltunk, jót pancsoltunk. Puszi: Marika

Bálint

Szia Anya, Apa, Kristóf! Nagyon jól érzem magamat, már vannak új barátaim! Bazsival és Patrikkal vagyok egy szobában. Jó a kaja, nem éhezem! :) Volt itt ma a fiatal hercegnő, aki nagyon kedves volt. Délután uszodában voltunk azt is nagyon élveztem. Puszi mindenkinek: Bálintka

Szilveszter

Sziasztok! Itt olyan nagy hegyek vannak! És ez milyen szép! Jól érzem magam, vannak új barátaim. Ma voltunk fürdeni, nagyon jó volt! A játékok közül a biliárd tetszik a legjobban! Puszi: Szilveszter

Barbara

Szia Anya, Apa, Mindenki! Én jól vagyok, és Ti? Boni, Éjfél és Kutyi? Mindig nagyon várom, hogy írjatok, jól esik. Találkoztunk ma a fiatal hercegnővel, mert itt volt ám! Aztán strandoltunk, rengeteget ugráltam! Sok puszit küldök: Barbi!

Petra

Szia Anya, Apa, Gergő és Mama! Nagyon jó itt lenni! Ma láttuk a fiatal hercegnőt és a kutyáját, mert meglátogattak bennünket! Kedves volt, úgy mint a többi felnőtt! Fürdeni is voltunk, az is remek volt! Puszi nektek: Petra

Enikő

Sziasztok! Képzeljétek! Ma meglátogatott bennünket Marie hercegnő fiának a felesége! Az ifjú hercegnő! Nagyon kedves! Voltunk ma strandon is! Nem unatkozunk. Az étel jó, a liechtensteini sajtok nagyon finomak! Szerintem skubizzátok a postaládát! :) Puszi: Enikő

Botond

Szia Anya, Apa, sziasztok Tesók! Itt volt ma a hercegnő és a kiskutyája, én is megsimogattam. Sokat eszek, mindig játszunk, úszni még nem tudok pedig uszodában is voltunk ma. Jó itt minden, a felnőttek is! Sok puszi: Boti

Richárd

Szia Anya, Apa, Laura, Mira és Milán! Jól érzem magam, minden nagyon jó itt! Kaptam sok szép ruhát, és egy pár cipőt, meg még egy pár bakancsot is! Ma fürdőben is voltunk, eléggé tetszett! Szeretlek Titeket és sok puszit küldök: Ricsi

András

Szia Anya, Apa, Lacika, Niki! Kaptam sok-sok ruhát! Ma volt itt a hercegnő a kutyájával. Tök jók a felnőttek! Jók a kaják. Kedvenc játékom a csocsó! Ma voltunk uszodában, az is nagyon jó volt. Ezer puszi: Andris

Kedves Iskolánk (Hanna & Patrik)

Köszönjük a sok üzenetet, nagyon jól esett! Itt minden nagyon jó: a táj, a játékok, az ételek, a programok, a kedves felnőttek. Az idő gyorsan telik. Várjuk a többi üzenetet, üdvözlünk mindenkit: Hanna és Patrik

Kedves Otthoniak! (Barbi, Bianka, Bogi, Bálint, Bazsi, Enikő, Ricsi, Vincus)

Nagyon jól érezzük magunkat, jó lenne, ha mindenki itt lehetne velünk! Csodaszép minden, jó a kaja, rengeteg program van a számunkra szervezve és sokat játszunk! Legkevesebb idő a tanulásra jut, de Andi néni azt ígérte mindent be fogunk pótolni! Örülnénk több üzenetnek is! Mindenkit Puszilunk: a kamuti banda :)

img_2632.JPG

Jól neki kellett veselkedni

Sportnap meglepetésekkel...

A mai nap is élménydúsan telt. Reggeli után a plankeni iskola tornatermében játszottunk és sportoltunk. A gyerekeknek a legjobban a "fekete ember" és a répahúzós játék (a videón látható) tetszett. Kellően kifáradtak, de örültek neki, hogy ma nem tanultunk. Ebéd után vendégeink jöttek, azok a hölgyek, akiknek a részére Bani bácsi megküldte a gyerekek méreteit. Most derült ki, hogy ez miért kellett... Hát azért, mert minden gyerek - a saját méretének megfelelően - egy nagy táska ruhát, cipőt kapott, és még néhány apróságot is! Mindenki nagyon örült, és boldogan próbálgatták az új holmikat. A legnagyobb sikere a lányoknál a plüssállatoknak, a fiúknál pedig a sportmezeknek volt! Délután az udvaron a sok játékkal vidáman játszottak. Uzsonnára gyümölcsöt, kekszet és csokit kaptak, vacsoráig a délután szintén játékkal folytatódott. Az esti fürdés után minden gyerek megkapta a családoktól és a barátoktól az üzeneteket, amire ők holnap fognak válaszolni. Lefekvés előtt szekrényrendet kellett csinálni, mert holnap ismét vendégeink jönnek. A lányok szép fonott és a fiúk jólfésült frizurájával, valamint egy táncelőadással fogjuk megtisztelni őket.

Répahúzás :)

img_2373.JPG

Planken

img_2390.JPG

Bemelegítés

img_2402.JPG

Szalagos fogó

img_2418.JPG

Valami készül

img_2421.JPG

Megérkeztek az ajándékok

img_2440.JPG

Vajon miket kaptunk?

img_2454.JPG

Az ajándékozókkal

img_2469.JPG

Nyuszik

img_2483.JPG

Köszönünk mindent!

 

Mindenkit üdvözlünk, továbbra is várjuk a kommenteket a gyermek megszólításával (mert a felhasználónevekből nem minden esetben tudható kinek a hozzátartozójáról van szó)! Köszönjük!

Elkezdődött...

Ma reggeli után, tanulási időben megemlékeztünk nemzeti ünnepünkről. A gyerekek elmondták a történelmi esemény lényegét. A tanulás szorzótáblával és helyesírással folytatódott. Ebédig az udvaron a kültéri játékokon játszottak, fociztak és vidámkodtak a gyerekek. Ebéd után erdei túrával folytatódott a nap, ahol köveket gyűjtöttünk a gleccserpatakban, elbúcsúztattunk egy erdei egeret és medvehagymát szedtünk/ettünk. Visszaérkezvén desszert várt bennünket: vaníliafagyi szamócaágyon tejszínhabbal! Hát bevettük! :) A délután jelmezpróbákkal folytatódott, illetve a szabadban sportoltak a gyerekek (görkorcsolya, gördeszka, roller, ping-pong, foci, kosárlabda, stb.) Az este folyamán felolvastuk a szülők üzeneteit, amit már mindenki nagyon várt, aztán mindenki boldogan tért nyugovóra.

img_2290.JPG

Túráztunk

img_2310.JPG

Kavicsgyűjtés

img_2348.JPG

Szép a kilátás

img_2359.JPG

img_2360.JPG

Fincsi uzsonna

img_2370.JPG

Játékok az udvaron

 

 Mindenkit üdvözlünk, továbbra is várjuk a kommenteket! Köszönjük!

süti beállítások módosítása