Liechtenstein zászlaja
Liechtenstein zászlaja Liechtenstein egyik nemzeti jelképe.
A zászlón látható színek 1764 óta Liechtenstein színei. 1921. november 5-én az alkotmányban a nemzet színeinek fogadták el. A zászló azonban így egyezett Haiti zászlajával, ezért 1937. június 24-én elhelyezték rajta a koronát.Azóta mindössze a koronán változtattak valamennyit, és a mai verzió 1982 óta érintetlenül a miniállam nemzeti jelképe.
A zászló két vízszintes sávból áll. Az alsó piros színű, míg a felső kék. A kék sáv bal felső sarkában egy aranyszínű korona látható.
A zászló a hercegi család címerének színeiből merített, bár akkoriban a lobogó minden momentumára külön magyarázattal szolgált Joseph Hoop kormányfő. Az ő megbízásából készült el a kicsiny európai állam önálló lobogója, amelyet előzőleg az uralkodócsalád címere jelképezett. Hoop értelmezése szerint a kék szín a ragyogó, tiszta eget jelöli, a piros pedig a parazsat, amely a liechtensteiniek kandallóiban meleget áraszt, amikor a család este a kandalló köré telepszik. A korona az ország hercegét jelképezi, és annak arany színe azt szimbolizálja, hogy a nép, az ország és a hercegi család szívben és lélekben is együtt kormányozzák Liechtensteint.
A zászló színe valószínűleg a livré színe. Két magyarázat is van a színekre:
- A kék az eget szimbolizálja, míg a piros a tüzet.
- A kék a Rajnát szimbolizálja, míg a piros a hercegre utal, ugyanis az ő színe az arany és a piros.
(Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Liechtenstein_z%C3%A1szlaja)
Liechtenstein zászlaja
(Kép forrása: https://commons.wikimedia.org/wiki/File:Animated-Flag-Liechtenstein.gif)
Liechtenstein címere
A címer egy hat részre osztott pajzs. A négy negyedet átfedő kisebb pajzson a hercegi család színei láthatók, felül az arany, alul a vörös szín. A nagypajzs első negyedébe Szilézia címere került, a másodikba Szászországé, a harmadikban Troppau címerét ábrázolták, a negyedik negyedben pedig Kelet-Friesland címere látható. A két alsó negyed közé Jägendorf címere ékelődik be. Az egyes negyedek azokat az országokat jelképezik, amelyekből a hercegi család származik. A címert a hercegség idealizált jelképe, a korona és egy vörös palást díszíti. A kiscímer arany és vörös színű.
(Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Liechtenstein_c%C3%ADmere)
Liechtenstein címere
(Kép forrása: http://vilagbiztonsag.hu/keptar/displayimage.php?album=467&pid=5959)
Liechtenstein himnusza
Címe: Oben am jungen Rhein (A fiatal Rajna felett). Keletkezéséről az ország levéltárában nincsenek iratok. A szájhagyomány szerint egy német katolikus pap írta, akit Jakob Jauchnak hívtak. 1852-től 1856-ig Balzersben reggeli misét tartott.
Oben am jungen Rhein
Lehnet sich Liechtenstein
An Alpenhöh'n.
Dies liebe Heimatland,
Das teure Vaterland,
Hat Gottesweise Hand
Für uns erseh'n.
Hoch lebe Liechtenstein
Blühend am jungen Rhein,
Glücklich und treu.
Hoch leb' der Fürst vom Land,
Hoch unser Vaterland,
Durch Bruderliebe-Band
Vereint und frei.
(Forrás: http://www.wikiwand.com/hu/Liechtenstein_himnusza)